Hogy is szól a mondás, 3 a magyar igazság – plusz a ráadás? No, a ráadás hála az égnek elmaradt, de azért háromszor megtekinthettem ezt a múzeumot. 
Először még szeptemberben jártam itt, Kati és Zoli társaságában, de amit láttunk, már akkor is sokkolóan hatott… Maga az épület az egyik legrégibb és legjobban megmaradt fából készült ház Bergenben, kicsit visszatekinthetünk még a hanza kereskedők korába, hiszen a bútorozástól kezdve minden eredeti – konkrétan az egyik német kereskedő volt tulajdona.
Ami legjobban sokkolt, hogy ezekben az icike picike, amúgy sem épp atlétáknak készített ágyikókban kettesével (!) aludtak, egymással szemben, azt a pici ajtót is magukra húzták, hogy jobban átmelegedjenek.. hát nem akarok morvid lenni, de kb. mint egy koporsóban… Az a díszesebb, ami középen látható, a “főnöké” volt, ez sem valami tágas, de ő legalább egyedül aludt. Mondjuk neki 2 “szoba-ágya” is volt, egy amit nyáron használt, és egy másik, amit télen – ez közel volt a konyhához, hogy az is jobban melegítsen…
Másodszorra Szandival és Björnnel jártunk itt, ekkor már jóval hidegebb volt kint is, és bent is! Rajtunk kívül persze nem sok mindenki volt a múzeumban.. No sebaj. A másik dolog, ami még nagyon szokatlan volt, az a mérhetetlen sötétség, ami minden szobában uralkodott… Persze azt mondanom sem kell, hogy az esernyő már akkor is ott lógott a falon…
Harmadszora Anyukámmal látogattam ide, de akkor már mint idegenvezető működtem közre!
